Névadónkról

Iskolánk névadója, Széchenyi István 1791. szeptember 21-én született Bécsben a nagy múltú és dúsgazdag Széchenyi család ötödik gyermekeként. Édesapja a Nemzeti Múzeumot megalapító Széchenyi Ferenc volt. Édesanyja, Festetich Júlia, az első magyar gazdasági főiskolát, a Georgicont Keszthelyen megalapító Festetich György nővére.

Gyermekévei a bécsi palota és a nagycenki kastély közt megosztva teltek. István gróf mély magyar nevelésben részesült, szinte gyermekként lépett be a hadseregbe, részt vett a napóleoni háborúkban (1813 - Lipcse, "népek csatája").

Ifjúkorában bejárta Kelet -és Nyugat-Európát, utazásai közben - különösen barátja, a függetlenségi szellemű erdélyi arisztokrata, Wesselényi Miklós hatására - döbbent rá hazája elmaradottságára, legnagyobb hatást angliai útja tette rá. Megállapította, hogy történelmi neve kötelezettséggel jár, ezért életcéljául nemzete sorsának előmozdítását tűzte ki.

Hazatérve ő a reformgondolat kezdeményezője és legjelentősebb alakja. Szinte lehetetlen felsorolni mindazt, amit élete során tett nemzetéért.

"Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok, és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét föláldozom reá.”

1827-ben a pozsonyi országgyűlés alsóházi ülésének vendégeként tette nagyvonalú felajánlását, mellyel megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát, amivel kezdetét vette Magyarországon a reformkor. Egy héttel előtte a felsőházban - elsőként - magyarul szólalt fel.

1830-ban korszakalkotó jelentőségű Hitel című művében összefüggő programmal lépett a nyilvánosság elé. Széchenyi a robotoltató, jobbágynyúzó gazdálkodásnak emberszeretetből és józan gazdasági megfontolásból egyaránt ellensége volt. A mezőgazdaság átalakításához viszont pénzre, hitelre volt szükség. A hitelt azonban még a nagy vagyonú Széchenyitől is megtagadta egy bécsi bank, mert - az ősiség törvényének értelmében - nemesi birtokot eladni, elárverezni nem lehetett. Megállapította: mivel a robot korszerűtlen, meg kell szüntetni a jobbágyok egyéb feudális kötelezettségeivel együtt, úgy, hogy a birtokosokat károsodás ne érje.

Az arisztokrácia hevesen támadta a Hitel gondolatait, a támadásokra Széchenyi a Világ (1831) című munkájában válaszolt, majd a fokozatosságot félretéve Stádium (1831) című művében programját sűrítve (a Stádium 12 pontja) tárta a nemzet elé.

Az ő nevéhez fűződik a Nemzeti Kaszinó, a Kereskedelmi Bank megalapítása, a Lánchíd (az első Budát Pesttel összekötő híd) építése, az Al-Duna (Vaskapu) hajózhatóvá tétele, a Tisza-szabályozás megindítása. Óriási munkabírással és szervezőkészséggel kezdeményezte a hazai közlekedést javító intézkedések egész sorát. Széchenyi szorgalmazta a magyar vasutak építésének ügyét. Kezdeményezõ szerepe volt a dunai és a balatoni gőzhajózás megindításában, a hajózás fejlesztését szolgálta a hajógyár és a téli kikötõ létesítése. Népszerûsítette a selyemhernyó-tenyésztést, a lóversenyzést (Lovakrul), valamint az ő érdeme az első gőzzel hajtott hengermalom megépítése. Ő fogalmazta meg először Budapest egyesítésének gondolatát (Széchenyi használta először a Budapest szóösszetételt.)

"Magyarország fölemelésére csak három eszköz van: nemzetiség, közlekedés és végre más nemzetekkel való kereskedési összekapcsolás...Tegyetek mindent, hogy Budapest megszűnjék egy vak zsák lenni, s ennek elérése végett a Duna vizét hajózásnak s kereskedésnek kinyitni kell.”

Az általa elindított reformmozgalom gyorsan tért hódított, amit aggodalommal figyelt. Az átalakulást a nagybirtokos arisztokrácia vezetésével, fontolva haladva, békés úton szerette volna megvalósítani. Emiatt ellentétbe került Kossuthtal, aki a radikalizmus híve volt. Jogosan aggódott az orosz nagyhatalmi fenyegetettség, valamint a felmerülő nemzetiségi partikularizmus miatt. Mindez akkor került felszínre, amikor Kossuth Lajos Pesti Hírlapját Széchenyi Kelet Népe (1841) című vitairatában hevesen támadta. A kibontakozó vitában Széchenyi fokozatosan elszigetelődött, a reformellenzék egységesen Kossuth mellett sorakozott föl. A 48-as forradalmi események azonban lelkesítették, így közlekedési - és közmunkaügyi miniszterként részt vett az első felelős magyar kormány munkájában. A fegyveres konfliktus eseményeit azonban gyenge idegrendszere nem tudta elviselni, egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után a döblingi ideggyógyintézetbe került.

Az ötvenes évek második felében nyerte vissza alkotóerejét. Élénk érdeklődést mutatott a hazai és az európai politika iránt. Írásaiban a Habsburg - kormányzatot bírálta, párbeszédekbe foglalt gyilkos iróniájú vitairatban számolt le Bécshez fűződő illúzióival. Utolsó kéziratos töredékében (Diszharmónia és vakság) eljutott odáig, hogy 1848/49 tragédiájáért az uralkodóházat tegye felelőssé, és a Kossuth vezette ellenzék tevékenysége iránt is megértést mutatott. Beteg idegrendszere azonban a rendszeres rendőri zaklatásokat nem tudta elviselni, önkezével vetett véget életének (Döbling, 1860. április 8.), a kortársak politikai gyilkosságra gyanakodtak.

Az 1830-as évek második fele Széchenyi nagy évtizede volt. Kossuth fogalmazta meg a legjobban: "Ujjait a kor ütőerére tevé, és megértette lüktetéseit, és ezért, egyenesen ezért tartom én őt a legnagyobb magyarnak…”

A Hitel záró sorai szállóigévé váltak és megfontolandó mindenki számára: "Sokan azt gondolják, Magyarország volt, én azt szeretném hinni: lesz!”.